Ahol Cristiano Ronaldo és az elméleti közgazdaságtan találkoznak
A 70-es évektől kezdődően néhány közgazdász és pszichológus kutatni kezdte a társadalomtudományokban az emberi irracionalitás szabályszerűségeit. A motivációjuk az volt, hogy úgy érezték, a tudomány uralkodó szemlélete nem veszi figyelembe azokat torzításokat a gondolkodásunkban, amelyek miatt gyakran nem tudunk racionális döntéseket hozni. Korábban ez elképzelhetetlennek számított, például a közgazdaságtudományi modellek mindig azt feltételezték, hogy az ember tökéletesen racionálisan hozza meg gazdasági döntéseit.
Kahneman, Tversky és Thaler (akik 2002 és 2017-ben Nobel-díjat kaptak munkásságukért) ezzel szemben egy sor olyan területet talált, ahol szabályszerüsíteni lehet az emberi tévedést és torzításokat.
Az egyik ilyen híres torzítás az úgynevezett „közelmúlt hatás” (recency bias), ami arról szól, hogy a jelen eseményei túlságosan is befolyásolnak minket, és hajlamosak vagyunk a jövőt ez alapján megítélni. Egyszerűen megfogalmazva, ha a jelenben minden nagyon jó, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a jövőben is így marad, ha pedig rossz, akkor ezt vetítjük ki a bizonytalan jövőre.
Utóbbira lehet egy szép példa az általunk készített ábra, ami azt mutatja, hogy 2019-ben a Forma-1 hétvégéjére milyen áltagos áron volt elérhető a Booking.com kínálatának első húsz hotelje egy éjszakára, és hogyan árazza ma a piac ugyanezt 2021. június 27-ére Budapesten.

Ezen a napon vélhetően körülbelül 60 ezer külföldi fog érkezni, hogy megtekintse hazája futballválogatottjának mérkőzését az Európa Bajnokság nyolcaddöntőjében, és egy ilyen esemény általában a budapesti szállásdíjak igen magas emelkedésével jár együtt. Ám a jelenünk ezzel szemben az, hogy kijárási korlátozás van életben, a szállodák zárva, ki merne egy napfényes június végi hétvégére gondolni, amikor több tízezer külföldi árasztja el Budapest utcáit?
Úgy látszik egyelőre a szállásadók nem, az árak egyelőre a felét is alig érik el a 2019-esnek. Mi viszont megpróbáljuk nem elfelejteni és június végén posztolunk egy újabb ábrát, hogy mi lett végül a valóság.
(Ha Magyarország bejutna a nyolcaddöntőbe, akkor csak 20-30 ezer külföldi érkezésére számítunk, ami módosítana a várakozásainkon.